Áramlás

A megkülönböztetés képességének alapjai 2.

Az “én vagyok” első, alapvető, és mindenkori észlelése a racionális elméből történik. Az “én vagyok” hétköznapi öntudattal történő felismerése tehát elengedhetetlen feltétele a spirituális ébredés útján való előre haladásnak. Az “én vagyok”-ból jönnek a további következtetések, az “ez vagyok”, “az vagyok” önmeghatározásai, vagyis a pszichológiai értelemben vett személyiség tágabb körének megismerése. A racionális elmével helyezzük el magunkat a tárgyi világban; ennek segítségével értékeljük a környezetünket és önmagunkat. Majd miután megismertük azt, aki nem vagyunk (egó-elme), fedezhetjük föl, hogy kik vagyunk valójában. Ez a megkülönböztetés bölcsessége.

Fizikai földeltség nélkül nincs igazi, spirituális haladás, sőt, ezen útnak vannak olyan nehézségei, amelyek földeltség nélkül bizonyos veszélyeket rejtenek, mind mentális, mind fizikai értelemben véve! Ezen veszélyeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Még ha azt mondjuk is, hogy a fizikai világ csupán egy illúzió, akkor is érdemes figyelembe venni azt, hogy ez az illúzió jelenleg a személy egyetlen viszonyítási rendszere és működésének terepe. Nem ajánlatos átesni a ló túloldalára és azt gondolni: “én egy formátlan létező vagyok, és a test-elme csupán illúzió”, mert ha nem vesszük számításba ezen illúzió behatásait, akkor az annyit jelent, hogy nem veszünk tudomást az egó-elméről, amely pedig spirituális fejlődésünk alappilléreként szolgál.

Az egó, mint hazugság leleplezése és meghaladása nélkül nem ismerhető fel az Én, mint egyetlen valóság.

Nem csukhatjuk be az egyik szemünket és hagyhatjuk nyitva a másikat, hogy az egó-elmét (beleértve a tárgyi világot) ezzel kizárjuk vizsgálódásunk teréből, mert ha így teszünk, akkor csak féligazságokat láthatunk meg, sosem az egészet. És ez a szemellenzős nézőpont komoly félreértésekhez vezethet!

Az egó-elme – annak végső meghaladásáig – elhagyhatatlan „változója az egyenletnek”, amelyet elsődlegesen egy közmegegyezésen alapuló viszonyítási rendszer nézőpontjából kell vizsgálnunk.

Azaz, még ha tapasztalatunk szerint nem is létezik maga az egó, a vele való általános azonosulás tényét tekintve, értelmetlen minden magyarázat nélkül nemlétezőként hivatkozni rá egy olyan relatív rendszerben, amely nyilvánvalóan a személyiségre épült. A későbbiekben természetesen erre sem lesz szükség.

De mielőtt rátérhetnénk a nonduális megközelítésre, azaz az egó-elme realitásának megdöntésére, egy bizonyos fokig meg kell ismernünk tagadásunk tárgyát, az egót. Nem lehetséges tagadni valamit, amiről még alapvető ismereteink sincsenek. Ez nem vezetne valódi eredményre, azaz valótlanságának közvetlen megtapasztalására.

Nem helytálló tehát a fizikai világra azt mondani, hogy valótlan, sokkal találóbb az, hogy relatív. Semmi sem valótlan, minden csupán nézőpont kérdése. Ami az Egységes Tudatból nemlétező, az az én-tudat számára minden ízében valóságos megnyilvánulás. Az én-tudat és az Egység Tudat ugyanazon Létező két különböző aspektusa.

Mivel minden megnyilvánult a megnyilvánulatlanból eredeztethető, ezért a megnyilvánult világ minden egyes megjelenése a meg-nyilvánulatlan valóság egy szelete, s így annak lényegét magában foglalja. Ezért a fizikai világ realitása nem lehet vita tárgya, hiszen szubsztrátuma az egyetlen Valóság.

A valóság vitán felül álló, nem csak a relativitás kikezdhetetlensége révén, de annál fogva is, mivel fogalmi állításokkal nem cáfolható és nem is védhető egy minden fogalmat meghaladó Végső Valóság.

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.