Áramlás

A megkülönböztetés képességének alapjai 1.

 

Az értelem elé táruló panoráma azt mutatja, hogy ez a világ alszik, és a szenvedő egó álmát álmodja. S mivel ebben hisz és csak ezt látja, ezért pusztán konceptuális hitrendszerével és az általa motivált tetteivel maga formálja azt olyanná, amilyen.

Akit az egó már nem tud elhitetni (nem azonosul az elmével), az nem lett vak a tárgyi világra, ellenkezőleg, teljes valójában látja azt, éppen annak, ami. És ezért tudatában van, hogy az összes szenvedés felszámolásának egyetlen módja, és esélye az “egó-miniszter” leváltása. Ám ezzel – és csak ezzel – a (Tudat) váltással az is világossá válik, hogy valójában nincs min változtatni. Amikor felébredsz egy rossz álomból, nem alszol vissza, hogy megjavítsd az álombéli világod “hibás szerkezetét”.

Mégis, ha e percben azt feltételezném, hogy önmagunkban és/vagy a világban bármin is változtatni szükséges, akkor így mondanám: az egó maga okozza a “hibás működést” és mivel nem ismeri föl saját torzulásait, ezért megváltoztatni vagy felszámolni sem tudja az ebből fakadó problémákat. Tehát, amíg az egó-elmével való azonosulás fennáll, lényeges, és tartós változtatás nem lehetséges. A probléma nem oldható meg ugyanazon nézőpontból, mint amelyből létrehozták. Ahhoz, hogy az egó saját munkálkodásának tudatára ébredjen, be kell lépnie a képbe valamilyen “impulzusnak”, amely szembesíti hibáinak következményeivel. Ezt nevezhetjük tudatosságnak. Vagyis, egyedül akkor áll módunkban változtatni a jelenlegi körülményeken, ha tudatossá válunk az egó működésére, és manifesztációira, amelyek a jelenlegi körülményeket formálják.

A tudatosításra minden pillanatban számtalan lehetőség adott, nem kell más, mint nyitottság, és éberség, hogy észrevegyük, és hajlandóság elismerni a gondolkodás tévedéseit. Ha így tennénk felismerhetnénk az elme ragaszkodását az általa tévedhetetlennek hitt fogalmi rendszeréhez, amelyet az egó megalapozottnak és az egyetlen lehetséges viszonyítási pontnak tekint.

Az önvalóra ébredésig vezető – bár nem feltétlenül lineáris folyamatok – valóban leírhatóak egy útként, amelynek vannak tudatossági fokozatai. Ezért jó, ha az ember felismeri az elme fontosságát ebben, mert az igen hasznos eszköze ennek az útnak. A legtöbben azonban félreértik a spirituális tanításokat, és túlértékelik vagy épp alul értékelik az elme szerepét. Pedig – ismétlem – csak az elmét mankóként használva tudjuk értelmezhető kontextusban vizsgálni ezt a folyamatot.

A nonduális felismerésének előfeltétele a duális ismerete!

Csodálatos módon, a kettősség minden egyes megnyilvánulása az Egység felismerésére szolgál, és minden pillanatban azt támogatja!

Egy barátomat idézem:
“Az ego olyan mélyen gyökerezik, hogyha ténylegesen feloldanánk akkor kiszakadnánk térből és időből.”

Először is, egyedül az egó-elme az, ami térhez és időhöz kötött, tehát, gyökerei sem nyúlhatnak túl ezen korlátokon. Ezért is sejthető, hogy az egó-elme sosem fog megvilágosodni, bármennyire is ezt hiszi. Másodszor pedig, ha felismerődik az egó-elme valótlansága – még ha nem is teljes, de jelentős mértékben – akkor az elkerülhetetlenül magával hoz (1.) az Igazságba való közvetlen belátást, amelyben sok minden nyilvánvalóvá válik.

Többek között az is, hogy a megvilágosodás sosem fog megtörténni senkivel, ez már egy eleve adott Létélménye a nem-kettős Tudatnak, amely most látszólag kettősséget játszik, anélkül, hogy akár egy pillanatra is megbomlana az egysége. Vagyis a megvilágosodás csak az egó ideáinak egyike, amelyet ugyanúgy ki lehet (és kell) hajítani, mint az összes többit.

(2.) Tényleges fiziológiás változásokat, amelyek a tudatműködésre is kihatással vannak átmenetileg, vagy akár tartósan is. Már az azonosulás részleges megszűnése is kiválthatja pl. a testtudatosság érzékelésének változásait, illetve, annak részleges vagy teljes hiányát. Az időről nem is beszélve, lévén az időtlenség tudata csaknem minden ilyen “élmény” természetes velejárója. És ezek a mentális, fizikai, és emocionális mellékhatások az átélők nagy részénél erős hasonlóságokat is mutathatnak. Így hát, mondhatjuk, hogy igen – a megváltozott tudatállapot miatt – térből és időből történő időleges “kiszakadás” jön létre, amely viszont – mint azt a kifejezés is mutatja: tudatváltozás – pusztán a tudatban kerül megélésre.

És végül: nem kell mindent feloldani. Az egó összes rétegét felfedni valójában egy meddő próbálkozás, ezért nagyon megnyugtató a felismerés, hogy erre semmi szükség.

Kell-e emberi segítség a fának, hogy levetkőzze a leveleit, a virágnak, hogy ébredvén a napfény felé fordítsa az arcát, majd naplemente után bezárja szirmait, a szélnek, hogy meghódítsa a legmagasabb hegyeket is, a folyónak, hogy a legkisebb résen is átbújva folytassa útján a tenger felé? Az embernek sem kell külső segítség, hogy haza találjon, mert maga a Természet vezeti; saját Önvaló Természete.

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.