Áramlás,  Önismeret

A spirituális keresőség rabsága

Szeretünk ‘A spirituális kereső’ lenni. Ez lett a régi-új identitásunk. Hozzánk nőtt. Már mindenki így ismer. Ezért is tűnik nehéznek a keresésről való lemondás. És azért is, mert „Mi lesz velem a keresés nélkül? Ki leszek én a keresés nélkül? Mit kezdek az életemmel a spirituális keresés nélkül? A spiritualitás egy életforma számomra. Hogy adhatnám ezt fel?! Én egy spirituális ember vagyok. Ezzel önmagamat adnám fel!” – Pontosan ez a lényege a dolognak: valójában most a spirituális egót játszod, és ezt kell feladnod, mert ez nem te vagy.

A kereső az egó-elme, amelynek élete így értelmet és célt nyer a keresés által. A spiritualitás az egó életmódja, nem a tiéd. Az Önvaló nem spirituális, az csak önmaga az Igazság. Ezért mondom, hogy a keresésről való lemondáshoz bátorság és az Igazsággal való mélységes elköteleződés kell! Ez nem a spiritualitásról szól.

Ha nem tudunk, vagy nem akarunk kilépni a spirituális kereső szerepkörből, az azt jelenti, hogy valójában nem az Igazságot akarjuk, hanem az egó-elme egy kellemesebb, és szebb szerepben akar tetszelegni. Sokan beleesünk ebbe a csapdába, szerintem mindenki. De meg van a lehetőségünk, hogy felismerjük és kilépjünk belőle. Csupán azt kell látnunk, hogy mit is akarunk valójában. Nézz őszintén magadba és tedd föl a kérdést: „Tényleg tudom, hogy ez miről szól? Biztos, hogy én ezt akarom?” – Nem érdemes becsapnod magad, mert az igazság gyorsabban kiderülhet, mint gondolnád.

Ha most megkérdezném, hogy a megvilágosodást akarod, vagy az Igazságot, akkor melyiket választanád? Tedd fel magadnak ezt a kérdést, és adj rá őszinte választ. Hogy a kettő ugyanaz? Nem, a keresés értelmében nem ugyanaz. A megvilágosodásról van egy képünk, ez egy boldog, üdvös állapot, de az Igazságról elképzelésünk sem lehet. Fogalmunk sincs, hogy mit jelenthet megismerni valódi önmagunk Igazságát. Még az is lehet, hogy út közben valami szörnyű igazság derül ki, amiről tudni sem akarunk. Na, és azt sem tudhatjuk előre, hogy ez az ismeretlen milyen buktatókkal és áldozatokkal jár.

Mi csak boldogok akarunk lenni és elkerülni a szenvedést. A legtöbben ezért keresik a megvilágosodást. Mert azt olvasták vagy hallották róla, hogy ez kivezet a szenvedésből és élethosszig vagy azon is túl tartó felfoghatatlan boldogságot ígér. Csak hogy amíg az ember el nem indul ezen az úton, addig nem tudja, hogy szenvedésének nem egy isteni varázsütés vet véget és még csak nem is a megvilágosodás maga, hanem a szembenézés. Mivel nézünk szembe? Mindennel. Semmi sem maradhat rejtve! Előbb vagy utóbb, de minden elfojtott szégyen, bűntudat, gyermekkori trauma, és minden lelki sérülés felszínre kerül, akár te okoztad, akár neked okozták, mert valójában nincs különbség. Minden másnak okozott fájdalom vagy szenvedés bennünk is nyomot hagy, csak nem tudunk róla. Itt ezt is megtudjuk.

A megvilágosodás útja megszabadulás a szenvedésből, igen. Az ember csak eddig olvassa el a már szinte szlogenné vált mondatot, mert arról már hallani sem akarunk, hogy ez az út viszont a szenvedésen át vezet. E fölött „véletlenül” átsiklik a tekintetünk. Ha még ezzel az egy mondattal sem tudunk szembenézni, hogyan vállalhatnánk, hogy szembesüljünk életünk összes önbecsapásával, elfojtott sérelmeinkkel és fájdalmainkkal?!


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.