Áramlás

Az Áramlás természete

Amikor elengedem az irányítást, kezdetét veszi életem szabad áramlása. Minden, az ellenállásból fakadó nehézség és akadály azért van, hogy felnyissa szemem a megadás fontosságára. Amikor nem az elme vezet, az azt jelenti: Önmagam vagyok, az isteni Önvaló Természet akadálytalan áramlása.

 

 

Eleinte csak teret, időt és formát érzékelünk, és nem látunk ezeken túlra, oda, ahol mindez felbukkan, abba, ami mindennek teret ad. Minden, ami jön és megy – bár illúzió – ám amelyben felbukkan, az nem képezi részét az illúziónak. Minden megjelenés bölcsője az Egy, minden megnyilvánult szubsztrátuma a megnyilvánulatlan. Végső soron minden, amit illúziónak nevezünk a Valóság egy tárgyiasult megnyilvánulása. Nem lehet hibás vagy fölösleges, de nem is szükséges. Csak van. Ok és magyarázat nélkül. Ezért amikor az Igazságról beszélünk vagy próbáljuk tapasztalatainkat elmagyarázni, azt csak kettős fogalmakkal tehetjük, de amiről beszélünk az mentes minden fogalomtól. Beláthatjuk, hogy fogalmakkal magyarázni a fogalmak nélkülit, eléggé hiábavaló. De ezt is lehet. Beszélhetek a felismeréseim és tapasztalataim esszenciájáról. Miért is ne? Ilyen az áramlás természete. Csakhogy, miután átéled az Igazságot, már nem tudsz úgy beszélni arról, Ami Van – ha egyáltalán beszélsz – mint, amikor csak olvastál róla. Az Igazság valóban csöndessé tesz, alázatossá és megadóvá. Anélkül, hogy bármit is tennél. Az „Ami Van” puszta „átélése” olyan közvetlen Tudás, amely egyértelművé teszi, hogy valójában nincs miről beszélni vagy írni. Egy írónak ez a legszörnyűbb rémálma. De a Látás nem kímél, az Igazság kendőzetlenül feltárul és belátásra késztet: a szavak pusztán jelzésértékűek és Azt meg sem közelíthetik! Ekkor a csönd mindennél jelentősebb lesz „világodban” és spontán áthatja egész létezésedet. Amikor mégis beszélsz az Igazságról, akkor az szándék és cél nélküli, és pusztán a „miért is ne?” nézőpontjából teszed. És ez nem csak a beszédre vagy az írásra, de a tettekre is igaz. Így hát, bármely hullámot meglovagolhatod, ha már ismered az áramlás természetét; hogy a hullámok csak jönnek és mennek a végtelen óceán felszínén. A szenvedés abból származik, amikor az ember nem tudja elfogadni a dolgok múlandóságát és ragaszkodik ahhoz, amit magáénak hisz, legyen az akár egy párkapcsolat, akár egy állás vagy egy boldog élet. A „Miért is ne?” szemléletmódjával bármit megvalósíthatsz, a lehetőségek száma végtelen. Ám ha nem lennél tisztában azzal, hogy egy folytonosan változó, relatív világban létezel, akkor „alkotásaid” mindegyike magában hordozza a kudarc és szenvedés lehetőségeit, mivel magán viseli a vágyak, a félelmek, és az elvárások nyomait. Ahhoz, hogy ezeken képes légy felülemelkedni, el kell engedned a múló világ dolgaihoz való ragaszkodásodat, amelyet a személyiséggel történő azonosulás tart fenn. Meg kell békélned a változással, s ezt úgy teheted meg a legkönnyebben, ha megismered a játék természetét, és meglátod, hogy minden változó egyetlen változatlan háttér előtt mozog, s e háttér Te magad vagy. Ehhez először is élesen el kell tudnod különíteni e kettőt: a mozgást a háttértől (tanú nézőpont) és ekkor felismerődhet, hogy te vagy mind a mozgás háttere, mind pedig a váltakozó játék elemei (forma) és szerepei (egó). Ez a megkülönböztetés képessége, amely rávilágítva a kettősség látszataira utat mutat eredendő egységed felismeréséhez.

 

Áramlás

Áramlás van. Jövés-menés van.
Felbukkanó, majd eltűnő jelenségek vannak.
Gondolatok, érzések, vágyak hullámai.
Van, hogy szél borzolja őket,
vannak viharok, melyek villámaival
mélységeit karcolják,
és van a szélcsend mozdulatlansága.

Az áramlás maga a Lét. A tiszta Tudatosság
az Önvaló-Isten szemein át figyeli ezt a ragyogó áramlatot,
amelyben önmagára lát. Minőségeket ismer meg,
jónak és rossznak nevezetteket, de Ő nem tesz különbséget.
Semminek sem képes ellenállni,
mert nem ismeri a mozgás és mozdulatlanság fogalmait.
Az csak van. Akként, ami éppen megjelenni látszik.
“Jó” vagy “rossz“, “szép” vagy “csúnya“,
Az csak van és mindent lenni hagy.

A Mozdulatlan figyeli a mozgást,
a Végtelen a végest, az Időtlen az időt.
Mindennek része és részese,
Abban van minden részlet,
s Az minden részletben benne van.
Egyben a számtalan, számtalanban az Egy,
Azt mégsem érintheti semmi sem.
Az az Áramlás, amely Abban áramlik.
hullámok táncának látszatát keltve
a Lét-óceán végtelenjén.

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.