Mindfulness,  Önismeret,  Tudatos Jelenlét

Az elfogadás csapdája

 

Nagyon jól hangzik: “fogadd el a jelen pillanatot, mert az úgy jó, szép és teljes, ahogy van. Bármilyen hiányt érzel, az csak illúzió, mert a jelen pillanat tökéletes és teljes. Nincs mit megjavítani vagy pótolni, mert minden hibátlan és hiánytalan.” De vigyázzunk, mert ez a legtöbbször önámítás; az egó önámítása. Az egóé, aki nem mer vagy nem képes szembenézni a szenvedésével, így elutasítja és megtagadja azt; becsapja önmagát. Vagy lehet hárítás! Ez már a “fejlettebb”, spirituális egó módszere. A tehetetlen spirituális egó hárítása, aki már elismerte a szenvedését, de elhárítja a felelősség terhét, amely már kimerítette őt, és ezért azt mondja: “mit tehetnék a bennem élő érzések ellen, mit tehetnék, hogy felszámoljam a szenvedésemet, és pótoljam a hiányaimat? Semmit sem tehetek, már megpróbáltam mindent, meditáltam, imádkoztam, bejártam a spirituális irányzatok minden létező ágát és alágát, és mégsem találtam feloldozást, de még könnyebbséget sem. Ennyi, kifáradtam, feladom. Nem maradt nekem más, mint az elfogadás.” – mondja a spirituális egó. Csakhogy az egó képtelen a valódi elfogadásra. Még egy spirituális egó is!

Az egó elfogadása nem más, mint beletörődés a megváltoztathatatlanba!

 


“Nincs mit megjavítani vagy pótolni, mert minden hibátlan és teljes.”
Az ilyen kijelentésekkel az egó megkapta a felelősség-áthárítás helyességnek igazolását. Azaz annak megerősítését, hogy Ő nem felelős a saját állapotáért, és nem tehet semmi mást, minthogy elfogadja azt olyannak, amilyen. Csakhogy, mint mondtam, az egó erre képtelen. Viszont ő azt hiszi, hogy képes! Ez az önbecsapás az elfogadás csapdája.

Fontos, hogy ezt a fentit átlássuk, és felismerjük mögötte az egót, és az elfogadás csapdáját, mert ennek felismerése a “belépőkártyánk” a valódi Elfogadás felé!

Mert a valóság az, hogy:

  1. A jelen pillanat úgy jó, szép és teljes, ahogy van. 
  2. Bármilyen hiányt érzel, az csak illúzió, mert a jelen pillanat tökéletes és teljes. Így nincs mit megjavítani vagy pótolni, mert minden hibátlan és teljes.

Csakhogy:

  1. az egó nem a jelenben él!
  2. Az egó az úgynevezett hiánytudatban él, és nem a teljesség-tudatban.

 

Az egó képtelen a teljesség tudatállapotában, azaz a Jelenben élni, erre csak az Önvaló képes, vagy csúnyán, de érthetőbben kifejezve: egy olyan személy, akiben az Önvaló valamilyen mértékben már önmagára ébredt.

Így az ilyen állítások nem az egónak szólnak! Azokkal az egó nem tud azonosulni. Az egó elfogadása így csak egy ál-elfogadás. Ezért van az, hogy az egó beletörődése végül mindig (és általában elég gyorsan) a szenvedés és hiány elleni lázadásba fordul vissza. Ez az egó másik véglete, amikor azt mondja: “Ez hülyeség! Már hogy lenne minden rendben, amikor nem tudom fizetni a számláimat, és lehet, hogy holnap elveszik a lakást a fejem fölül és mehetek a két gyerekkel a híd alá. Már hogy lenne minden rendben, amikor… Tennem kell valamit! Megoldást kell találnom, különben vége mindennek!” – Ez a másik csapda. A “tennem kell valamit”. Az egó két véglete az “elfogadom, hogy nem tehetek semmit” és a “nem tudom elfogadni, hogy nem tehetek semmit.” – Mindkettő egy csapda. Egyik nézőpontból sem lehet egészségesen asszimilálni a fenti állításokat: “minden tökéletes, nincs hiány.”

Nem maga az egó a hibás, hanem a nézőpont az, ami nem alkalmas ezen Igazságok befogadására. Nem az egót kell megjavítani, hanem a nézőpontot lecserélni. Ehhez pedig először is fel kell ismernünk mindkét egós nézőpont csapdáját.

Tehát ezek az Igazságok, csak abból a nézőpontból, vagy tudatállapotból lesznek igazak, ahol az önvaló már tudatában van önvalóságának, azaz történt egyfajta felébredés. Aki viszont még mélyen az egó tudattalan örvényeinek fogságában él, azt az ilyen kijelentések jobb esetben csak felháborítják, rosszabb esetben teljesen félrevezethetik.

Ezért fontos tudnunk, hogy a tanítások – akár duálisak, akár nonduálisak – NEM mindenkinek szólnak!!!

A mai világban, ahol a szociális médiákban nagyrészt csak részleteiben látjuk egy-egy tanító vagy szerző írásait/szavait, nem szabad végső következtetéseket levonnunk, mert nem látjuk a teljes képet, és nem tudhatjuk, hogy a tanító kinek címezte a szavait. Könnyen lehet, hogy nem nekünk. Szörnyen fontos, hogy ennek fényében közelítsünk minden tanításhoz, és maradjunk éberek a saját megérzéseinkre. Ha valamivel nem rezgünk együtt elsőre, akkor lapozzunk tovább ahelyett, hogy mindenáron megpróbálnánk azt legyömöszölni a torkunkon csak azért, mert a kedvenc tanítónk mondta. Fogadjuk el, hogy nem mindig és nem minden szól nekünk, hozzánk és rólunk. És emlékezzünk:

Minden tanítás, minden bölcsesség és minden szó, csupán útjelző lehet. A valódi tudás, a valódi bölcsesség, és az egyetlen Igazság bennünk magunkban van!

 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.