Áramlás,  Könyveimből,  Önismeret

Az elme szerepe a spirituális ébredésben

Az elme egész viszonyrendszere hamisságra épül. Így az elme viszonyítási pontjából az Igazságot sosem lehet megpillantani. A valódi Tudás az elmén túl van. Onnan ismerhetjük föl a valódit, hogy megélésében nem található senki, aki elemezne, a kettősség mércéivel ítélkezne vagy felosztaná a dolgokat jóra és rosszra, kedvezőre vagy kedvezőtlenre.

A Valóságban semmi sem több, mint önmaga. Nem kapcsolódik hozzá fogalmi meghatározás, minden az, ami. Önmaga Önmagának a Lényege, minőségek nélkül. Ha a tapasztalat nem ilyen, akkor nyugodtan elvethető. Amikor a Valóságot éljük, azt kétségtelenül felismerjük. Nem csak azért, mert minden eddigi tapasztalatunktól különbözik, hanem elsősorban azért, mert egész lényünket áthatja a Tudás: “Itthon vagyok!”, “EZ vagyok ÉN”.

Mielőtt még az elmét teljes egészében megpróbálnánk elutasítani, nézzük meg azt egy másik szemszögből is. Gyakran hajlamosak vagyunk elvetni, figyelmen kívül hagyni, vagy elfelejteni azt a tényt, hogy az elme is az isteni vezetés része. Valójában egy nagyon fontos eszköz egy olyan egyén életében, aki egy ponton abban a kegyelemben részesül, hogy felismerheti az elme és a gondolkodás valódi szerepét, illetve annak – a spirituális fejlődésre ható – előnyeit és hátrányait. Elkerülhetetlen, hogy a gondolkodás és elmélkedés révén próbáljuk meg értelmezni és feldolgozni az összefüggésekből kinyert információkat. Ez rendben van, csak legyünk tudatában. Egy filozofikusabb alkat az élet eseményeit elmélkedés útján igyekszik megérteni, míg egy materialista ember kauzális (ok-okozati) megközelítést használva a racionális gondolkodás következetességére támaszkodik. Mindkét irányból értelmi következtetések születnek, amelyek egy elmélyült spirituális kereső számára értéktelennek, illetve téves hozzáállásnak is tűnhetnek. Ám ha jobban megnézzük az elme szerepét – visszatekintve a spirituális tudatosság magasabb, teljesebb képet kínáló nézőpontjából – akkor átlátásra kerülhet az elme és a gondolatalkotás szükségszerűsége.

~ Akik mindenből merítenek, az Egyből merítenek, mert minden vallás, tudományos vagy filozófiai irányzat végső Forrása az Egy. S akik végül minden ismeretet elvetnek maguktól, azok Önmagukként ismerik föl az Eggyet. ~

Az “Én Vagyok” első, alapvető, és mindenkori észlelése a racionális elméből történik. Az “Én Vagyok” hétköznapi öntudattal történő felismerése tehát elengedhetetlen feltétele a spirituális ébredés útján való előre haladásnak. Az “Én Vagyok”-ból jönnek a további következtetések, az “ez vagyok”, “az vagyok” önmeghatározásai, vagyis a pszichológiai értelemben vett személyiség tágabb körének megismerése. A racionális elmével helyezzük el magunkat a tárgyi világban; ennek segítségével értékeljük a környezetünket és önmagunkat. Majd miután megismertük azt, aki Nem vagyunk (egó-elme), fedezhetjük föl, hogy kik vagyunk valójában. Ez a megkülönböztetés bölcsessége.

Egy sérült elmestruktúrában torzult lehet, illetve részben vagy egészében hiányozhat ez a racionális észlelési és megkülönböztető képesség. A zavart elme (mentális/pszichés betegségek esetén) nem alkothat reális ön-és világképet. Ezért mondjuk azt, hogy csak egy minden tekintetben (mentális, emocionális) teljes, egészséges identitással lehetünk képesek túllépni önmagunkon, vagyis ezen az identitáson. Ez a fizikai és a szellemi létünk harmóniája. Ezen egyensúly segítheti elő, és szolgálhat támaszul azon felismerések sorának, amelyek végül elvezethetnek a személy meghaladásáig, azaz, az úgynevezett spirituális felébredésig. Fizikai földeltség nélkül nincs igazi, spirituális haladás, sőt, ezen útnak vannak olyan nehézségei, amelyek földeltség nélkül bizonyos veszélyeket rejtenek, mind mentális, mind fizikai értelemben véve! Ezen veszélyeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Még ha azt mondjuk is, hogy a fizikai világ csupán egy illúzió, akkor is érdemes figyelembe venni azt, hogy ez az illúzió jelenleg a személy egyetlen viszonyítási rendszere és működésének terepe. Nem ajánlatos átesni a ló túloldalára és azt gondolni: “én egy formátlan létező vagyok, és a test-elme csupán illúzió”, mert ha nem vesszük számításba ezen illúzió behatásait, akkor az annyit jelent, hogy nem veszünk tudomást az egó-elméről, amely pedig spirituális fejlődésünk alappilléreként szolgál.

Az egó – mint hazugság – leleplezése és meghaladása nélkül nem ismerhető fel az Én, mint egyetlen valóság.

Nem csukhatjuk be az egyik szemünket és hagyhatjuk nyitva a másikat, hogy az egó-elmét (beleértve a tárgyi világot) ezzel kizárjuk vizsgálódásunk teréből, mert ha így teszünk, akkor csak féligazságokat láthatunk meg, sosem az egészet. És ez a szemellenzős nézőpont komoly félreértésekhez vezethet!


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.


Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük