Áramlás,  Mindfulness,  Tudatos Jelenlét

Jelenlét – Az elme valótlanságának felismerése

 

Látnunk kell, hogy akármit is csinálunk az ébrenlétünk alatt, abban minden pillanatban ott lehet az elme. Mióta csak megjelent az „én” fogalma, az elme azóta pörög. Mint egy végtelenített lemez, amely folyamatosan ugyanazokat az előre beprogramozott dalokat ismétli, és úgy tűnik, hogy sosem akar a végére érni. A lejátszót kikapcsolhatod és akkor vége a zenebonának, de az elmét semmi sem állíthatja le. Hogyhogy? Mivel hogy az nem létezik (a meditációban „leállított elme” sem). Amikor alszunk, a mélyalvás szakaszában, amikor nem álmodunk, akkor nincs elme. Nem az van, hogy nagyvonalúan kikapcsolt, hogy mi aludhassunk egy jót, hanem hogy egyáltalán nincs. Soha nem is volt. Mégis azt kell, hogy mondjam: nem is tudjuk, hogy mennyire az elme irányít minket, amíg egyszer csak rá nem látunk működés közben! De ez csak akkor sikerülhet, ha tudatosak és elég éberek vagyunk. És akkor elgondolkozunk: “Úristen! Ez is az elme volt, meg ez is… meg ez is. Teljesen véletlenül vettem észre. Ha akartam volna, talán nem is tudom elkapni. Olyan lehetetlennek tűnik, de legalábbis nagyon nehéznek.“ – És akkor olvassuk valahol, hogy az elmét meg kell ölni vagy le kell állítani. Csak azért mondják így a tanítók, mert ez szemlélteti a legjobban azt, hogy végül hová juthatunk. De ez nagyon félreérthető is lehet, ha szó szerint veszed!

Tudjuk, hogy az elme valójában semmilyen módszerrel nem ölhető meg vagy állítható le. Leállítás alatt a Jelenlét mozdulatlanságát értik. Tehát nem az elme áll le, hanem annak a figyelmünkkel való követése! Ez fontos!

 

Az „elme leállása”: megállapodni a jelenben; a Jelenlétként (Önvalóként) lenni; nem követni a gondolatokat sem a múltba sem pedig a jövőbe.

 

Erre szokták még használni az Önvalóban, illetve a középpontban levés kifejezéseket is. Ide juthatunk el. Ezért állt meg itt (a keresésben) Tolle vagy Spira, akik pontosan ezt tanítják, mert arra akarnak rávezetni minket, hogy ez az egésznek a kulcsa! (a “Most” v. a “Jelenlét”)

A megfigyelésben felismerjük az elme valótlanságát, és rájövünk, hogy a valódi cél nem az elme kigolyózása, hanem az azzal való azonosulás feloldódása (nem feloldása, mert magától történik és nem mi csináljuk). Ha az azonosulás megszűnik, az elmét annak tudjuk látni, ami: egy viszonyrendszer szükséges részének, amelyről kétségtelenül tudjuk, hogy bár valósnak tűnik, mégis csak egy jelenség. Mint egy délibáb. Amíg nem tudjuk a délibábról, hogy az csak egy délibáb, addig meg tud téveszteni, de ha egyszer megismerjük és rájövünk a trükkre, hogy mi “mozgatja”, soha többé nem hisszük, hogy a vize iható. Nem kezdjük el kergetni, nem harcolunk ellene, mert már látjuk, hogy a délibábnak az a természete, hogy megjelenjen, majd eltűnjön. Nem keressük az okát, csak elfogadjuk, hogy ez így van.

Tehát nem arról van szó, hogy az egó eltűnt volna. Milyen egó?! Kiabálhatunk, elégedetlenkedhetünk, szomorkodhatunk, ám közben egyre gyakrabban bevillan valami: „ez nem én vagyok!” És akkor leáll a lemez; a gondolat és érzés tovaszáll és elmosolyodunk: „Ez az egó-elme?! Jó vicc!” – És a felismerés pillanatában a bennünk szüntelenül jelen lévő békesség kiterjed és elárasztja egész lényünket; vége a viharnak. Egy pillanat volt, nem okozott igazi belső konfliktust. Azután megint kizökkenünk, amikor mondjuk, a semmiből hirtelen ránk tör egy féltékenységi roham. Egózunk egy kicsit; kérdőre vonás, hazugságvizsgáló gép árlistáinak áttekintése az interneten, terhelő bizonyítékok keresése, néma füstölgés, kiabálás, sírógörcsök elfojtása a mosdóban (srácoknál a garázsban) – kinek, mi a „kedvenc jelenet” – amikor is hirtelen valamilyen külső nézőpontból rálátunk magunkra és felismerjük a helyzet iróniáját. A hisztérikus nevetést önkéntelen, üdvös mosoly követi, majd beáll a csönd és kezeinket namastéba emeli a lényünket elárasztó hála. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy egyre kevesebb idő telik el az egózás és a csönd beállta között. Míg eleinte kellett fél óra, hogy észrevegyük, mit csinálunk, most már csak 2 percig egózunk. Eltelik még néhány nap vagy pár hét és odáig jutunk, hogy már el sem kezdjük a műsort. Ott van a késztető gondolati vagy érzelmi impulzus, de nem olyan erős, hogy magával sodorjon. Felismerjük azt, és abban a pillanatban átveszi az irányítást a Csönd (Önvaló). Nincs bennünk késztetés semmilyen reagálásra. Ha valaki feldühített, már nem kiabálunk vele, mint mondjuk pár héttel korábban. Csak ránézünk, és mosolygunk, de legalábbis rögtön lapozunk, nem akarunk belebonyolódni egy reagálásba. Jelentéktelennek tartjuk, úgy érezzük, hogy nincs súlya annak a szituációnak (reakciómentesség).

 

Az elme elcsendesülését az Önvalóra ébredés folyamata határozza meg, nem pedig az elme lecsendesítésére tett erőfeszítések! Az Önvalóra ébredést elsősorban nem az elme lecsendesítése segíti elő, hanem az ellenállás feladása a megjelenő gondolatokkal szemben! Így felismerődhet az elme valótlansága, s az Önvalónak, mint Egyetlen Létezőnek a valósága.

 

Minél tisztábban látjuk az elme történeteinek valótlanságát, annál erőtlenebb lesz a gondolatok követésének késztetése. A késztetés csökkenésével pedig egyre békésebbé, csöndesebbé válunk.

Amíg végig nem megyünk ezen a megfigyelésen, hogy saját magunk láthassuk meg, hogy: „ez is elme…ez is…ez is… meg ez is”, addig ez nem lesz valóság a számunkra. A cél az, hogy a saját valóságunkként lássuk: “Ez van, ezt csinálja az elme. Ez így néz ki, amikor az elme ezt és ezt csinálja.” És ha ezen végig megyünk, az saját tapasztalattá válik, és akkor tudni fogjuk, hogy mi az elme, és mi nem az (megkülönböztetés képessége). Ekkor juthatunk el oda, hogy teljesen megéljük az Önvalót. És ekkor saját tapasztalatunkká válik, hogy az elme valóban nem létezik.

 

~ Aki az Igazságot keresi, az az Igazsággá „válik”,
és az Igazság fényt vet minden hamisságra. Ez a természete.
Fényt visz a sötétségbe és “eloszlatja” azt. ~

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük