Áramlás,  Tudatos Jelenlét

Meditáció

A meditációt az elmével való munkának tekintjük, ezért lesz belőle az elmének az önmaga lecsendesítésére tett próbálkozása. A meditáció az elme önirányításának „művészetévé“ válik, de még mindig az elme az, aki a meditációt, azaz, az irányítást végzi. Ám ez az irányítás is csak az elme képzete. Itt egy alapvető félreértésről van szó. Gyakorlatként tekintünk a meditációra, amíg fel nem ismerjük: „Én vagyok a meditáció.” A meditáció nem valami, amit csinálunk, hanem valami, ami vagyunk. Hisz mi is „történik” a meditációban. Jelenlét van. A Jelenlét az Önvaló másik neve. „Jelen Vagyok” azaz, „Vagyok.” Nem kell gyakorolni annak lenni, ami eleve Vagyunk, igaz? Hiszen nem is tudunk más lenni, mint Az. Azt kell meglátni, hogy nincs mit lecsendesíteni, mert nincs csapongó elme. Egyáltalán nincs elme, amit csöndessé kéne tenni. Meg fogjuk vizsgálni, hogy ki az, aki azt gondolja, hogy létezik bármi más, mint Én. Ez az elme képzete. Mint ahogy minden egyéb is, amely az irányzatok és a módszerek követésére sarkallja magát az elmét, amelynek folyton „csinálnia kell” és célokat kitűznie maga elé. Csak az elme hiszi, hogy az elme létezik. Amint ezt igazán mélyen felismerjük, nem látjuk többé értelmét annak, hogy a meditációt az elme lecsendesítésére használjuk. Nem azt mondom, hogy ne lenne hasznos a meditáció, csak azt, hogy legyünk tudatában, hogy miben rejlik valódi szerepe és haszna.

A meditáció helyes használata abban rejlik, hogy olyan eszközként tekintjük, amely arra szolgál, hogy felfedezzük az elme valótlanságát, s ez által felismerjük azt önmagunkként. Amint felismerjük, hogy mind a meditáló, mind pedig a meditáció mi magunk vagyunk, megértjük, hogy valójában az egész létezésünk egy meditáció, vagyis maga a Jelenlét.

Egyedül a Jelenlét közvetlen és spontán tapasztalata vihet közelebb ahhoz, ami minden tapasztalaton túl van. Ám ehhez nem szükséges meditálnunk! A Jelenlét életünk minden pillanatát áthatja. Ezt tudnunk kell. Amíg nem tudatosítjuk, addig meditálunk, erőfeszítéseket teszünk, s bár olykor ideig-óráig sikerül megállapodunk ebben a belső térben, de ez rendszerint nagy erőfeszítésünkbe telik, és csak rövid ideig tartható fenn. Miért? Mert a valódi Jelenlét nem valami, amit elérünk és megtartunk, hanem a Végső Valóság Vanságának időtlen állandósága.


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.