Áramlás

Minden forma Esszenciája

A tudatosság előrehaladásával az azonosulás különböző szintjeit ismerjük föl és haladjuk meg. Vagy úgy is mondhatnám, ahogy az azonosulás egyre oldódik, úgy ismerjük föl a még azonosult részeinket, amelyek ebben a felismerésben – pusztán a tudatosulás révén elkezdhetnek feloldódni. Mintha egyfajta betekintést kapnánk arról, ami még előttünk áll. A tudatban egyre tisztábban láthatóvá válik – csúnya kifejezéssel élve – létünk szerkezete, vagyis azok az egymásra épülő szintek, amelyek ezt az építményt – ami látszólag vagyunk – összetartják.

A látszólagos elkülönültség kelti a tárgyi világ „holografikus” megjelenését, a tárgyi világ látszata pedig a formával való azonosulást. Ebből az azonosulásból születik az egó-elme. A gyökér illúzió maga az elkülönültség. Minden további képzet ebből ered: az Önvaló Abszolút Egytől való látszólagos különválásából.

Az Abszolútban „megjelenik” az önfelismerésre késztető impulzus. Ezen késztetés szüli az Önvaló, mint teremtő szükségét. Az Önvaló Egyként van tudatában önmagának mindaddig, amíg spontán meg nem jelenik benne a tárgyi világ képzete. E képzet formát öltése a megnyilvánulatlan idea vagy potenciál megnyilvánulása, azaz a tárgyi világ [látszólagos] létrejötte. A forma megjelenésével az Önvalóban létrejön a kettősség tudata: Én és az. Ezt az elkülönültséget hívjuk a „tanú nézőpont”-nak. A születéskor még ebben a tanú állapotban vagyunk, azaz nincs jelen a testtel való azonosulás. Az Önvaló Tudat ekkor még a tárgyi világ részeként tekint a testre, s nem pedig önmagaként (Én és az). A kettős világ impulzusainak hatására megjelenik az első „én gondolat”, amelyet a formával való azonosulás követ: „Én a test vagyok”, „Én a gondolkodó, én a cselekvő, én az érző vagyok”.

1. Abszolút Egység
2. Tanú állapot (Önvalóság)
3. Formával való azonosultság (én)

Az ébredés útján ennek a folyamatnak épp a fordítottja történik, azaz visszafelé haladunk. Először feloldódik a formával (egó-elme-test), ezt követően pedig a tanúval (Önvaló) való azonosulás is. Ekkor érjük el eredendő állapotunkat, az Egységet.

A formával való azonosulás teljes feloldódásával stabilizálódunk a tanú állapotban, amelyben a megfigyelő az Önvaló, a megfigyelt pedig a forma, azaz az egó-elme-test és a tárgyi világ, tehát ezeket most magunktól elkülönültnek érzékeljük. Ekkor még mindig itt van a tanú nézőponttal való azonosulás, amelyet szintén meg kell haladni, azaz az Önvalóból vagy tanúból is fel kell ébredni. Az Önvalóból történő felébredés az Egységre ébredés. Ennek – csakúgy, mint az Önvalóra ébredésnek – vannak fokozatai, nehézségei és csapdái (pl. üresség, semmi).

A teljes Egység élményt megelőzően tehát, hasonló oldódási folyamat zajlik az Önvalóban, mint a formában, csak már egy másik tudatossági szinten. Ezért mondja az Advaita, hogy az Önvalóra ébredés még csak a „félúton lévő állapot”. Így az Önvalóra ébredés „csak” a személyből történő felébredés, de még nem a Végső Valóság. Adyashanti, ezt úgy mondja, hogy a felébredéssel csak a keresés ér véget, de csak ekkor kezdődik a valódi élet.

Az Önvalóra ébredés a létezés egy új „dimenziója”, vagy nézőpontja, a tudatosság egy másfajta szintje. Az élet ugyanúgy a tárgyi világban zajlik, ám már az egó azonosultság feloldódott tudatállapotában. Ezt nevezem az Önvaló Természet által irányított életnek. De ugye azt mondtuk, hogy ez is kettősség, ami elkülönültségre mutat. Az Önvaló tanúként a tárgyi világtól való elkülönültséget él meg.

Tehát nem ragadhatunk le ebben a kettősségben sem (tanú nézőpont), mert – ahogy arra már utaltam – a háttér nem választható el az előtte/benne megjelenő mozgástól. Nem létezik a tanúságának tárgyától elkülönült tanú. Nem létezhet a megfigyelés tárgyától elkülönült megfigyelő. Megfigyelő, megfigyelt, és megfigyelés, egy és ugyanaz. Így amikor azt mondom, hogy az egó nem valóságos, azt úgy értem, hogy nem különül el Tőlem önálló életre kelve. Az egó – csakúgy, mint minden megjelenés – maga az Önvaló. Amikor azt mondom, hogy a megfigyelésemben semmivel sem vagyok azonos, akkor arra utalok, hogy nem én vagyok azonos az egóval, hanem az azonos velem, de nem mint egó, hanem, mint az osztatlan Egy elidegeníthetetlen „része”. Az Egy soha egy pillanatra sem vált egóvá, sem Önvalóvá, sem pedig bármi mássá. Így, amikor közvetlen tapasztalatra jutsz, meglátod, hogy az Önvaló sem létezhet az Egytől elkülönülten. Ez a felismerés nyithat kaput a végső felébredésre.

Ebből is láthatjuk, hogy az egység nem azt jelenti, hogy minden élőlénnyel és tárggyal egy vagyok. Nem a megjelenésekkel vagyok egy, hanem azok lényegével. Én vagyok minden megjelenés, egyetlen, Abszolút lényege. Minden forma mögötti, változatlan, örökké Jelenlévő Lényeg Vagyok. A megjelenésekből számtalan van, de Esszenciából csak Egy. Ez Vagyok Én, minden forma Esszenciája.

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.