Áramlás,  Könyveimből,  Mindfulness,  Önismeret,  Tudatos Jelenlét

Mindfulness a gyakorlatban

Igazából mindig megválaszthatjuk, hogy mely gondolatnak vagy érzésnek adunk hitelt és a többinél nagyobb jelentőséget. Ám ennek alapvetően nem vagyunk tudatában, ezért van az, hogy tudattalanul hiszünk minden gondolatnak és érzésnek anélkül, hogy ismernénk azok kiváltó okát, megnéznénk valóságalapját vagy esetleges következményeit. Így uralnak minket félelmek, s így válunk az élvezetek, a vágyak és remények rabjaivá. Azután, ha ezek nem az elvártnak megfelelően alakulnak, következnek a csalódottság, reményvesztettség, bánat, düh, stb. útvesztői. Így sodoródunk egy szenvedéssel teli élet káprázatába. Holott, mindössze annyival megelőzhetnénk ezt az egészet, hogy egy kicsit tudatosabbak és éberebbek vagyunk saját gondolatainkra. Érzelmeinket gondolataink alakítják. Ha gondolatainkat megtanuljuk már a felbukkanásuk pillanatában elkapni, akkor megelőzhetjük, hogy azok érzelmekké válva szélsőséges helyzetekbe, külső-belső konfliktusokba sodorjanak minket.

Kérdező:
Honnan való a gondolat?

Kyara:
Honnan való Isten? – Kérdezi Isten. A válasz ő maga.

Kérdező:
Akkor egy gondolat lennék?

Kyara:
Neeem, dehogyis. Ami vagyunk, az meghalad minden fogalmat, ennél fogva, ami fogalmakkal leírható, az nem mi vagyunk. Ezért egyetlen módon tudhatjuk meg, mi vagyunk valójában: ha felfedezzük, hogy mi nem vagyunk. A felfedezés megtapasztalás. Hiába mondja valaki: „Te vagy a végső”. Mit mondd ez nekem? Semmit. Miért? Mert nem élem, puszta információ az elmének. Az elme sosem láthatja meg Forrását. Ezért meg kell haladnom az elmét, és akkor Az magától megmutatja önmagát. Meghaladni az elmét: meglátni, hogy mi nem vagyok, s akkor nem marad más, csak az, ami vagyok.

Kérdező:
Készítek egy hatalmas listát: a mi nem vagyok címmel. Elég az? Ha csupán megkülönböztető képességem használom? Avagy, az értelem útján kiiktatható az értelem?

Kyara:
Nem lesz szükséged listára. Igen, az értelem és a megkülönböztetés képessége remek eszközök ebben.

Nem kiiktatni kell az elmét. Meghaladni azt jelenti: felismerni, hogy valótlan, és akkor ott tudod hagyni.

Kérdező:
Hogy ismerjem fel elmém valótlanságát?

Kyara:
Az önvizsgálat segíthet ebben. A folyamatos tudatos, de erőlködésmentes éberség. Az életünk eseményei által kiváltott gondolati és érzelmi reakciók megfigyelésével visszakövethetők a gondolatok egészen a gyökérgondolat megjelenéséig, addig a pontig, ahol az elme elkezdte azokat történetekké fűzni. Ezáltal felismerődik az egó-elme valótlan volta, s ezzel párhuzamosan, mintegy háttérérzetként érzékelhető a Valóság állandó jelenléte. Ebben az „együttállásban” a megkülönböztetés által világosan „láthatóvá” válik, hogy melyik a hamis, és melyik az igaz.

Kérdező:
Ez igen. Erőlködésmentes éberség, folyamatos, tudatos önvizsgálat. Ez olyan, mint amikor nem tudtam biciklizni, s azt hittem, nagy dolog.
Aki tud biciklizni, annak egyszerű. Erőlködésmentesen tartani az egyensúlyt, s már suhanunk, miközben pedálozunk. Erre rá kell érezni legalább egyszer, nem? Addig elképzelhetetlen. Van rá gyakorlat esetleg? Meditáció, stb.?

Kyara:
Reggel, amikor felébredsz, mekkora erőfeszítésedbe telik felismerni, hogy ébren vagy?

Vannak, akik azt mondanák, hogy ez az önvizsgálat egyfajta életmód. Én azért nem mondanék ilyet, mivel ez is csak eszköz, amit egy ponton le lehet és le is kell tennünk.

Mint mondtuk, az elme egy eszköz. Ironikus módon egy önmaga ellen dolgozó eszköz, amely viszont többek mellett hajlamos az erőlködésre, ami jellegéből fakadóan nem jó másra, mint hogy lefárasszon, és beleunjunk bármilyen gyakorlatozásba.

Erőlködésmentes alatt azt értem, hogy nem egy elvégzendő feladatként tekintjük az önvizsgálatot, hanem egy érdekes felfedezésnek, amely rávilágít szenvedésünk és vélt problémáink eredetére, az elme berögződéseire és hajlamaira.

Az önvizsgálat maga a „gyakorlat” vagy „módszer”, amit viszont érdemes átvitt értelemben kezelni épp a föntebb leírt elmés hajlam miatt. A „gyakorlat” azzal kezdődhet, hogy egy egyszerű hétköznapi élethelyzetben észrevesszük a helyzetre adott reakcióinkat, és tudatosítjuk azokat. Amit egyszer tudatosítottunk, azt legközelebb már könnyebben ismerjük föl. Ez odáig fokozódik, hogy már a felbukkanásának pillanatában lefüleljük az érzést, majd azonnal meglátjuk az azt kiváltó gondolatokat is. Ebben a felismerésben mind az érzés, mind a gondolat eltűnnek.

Ekkor lesz gyanús, hogy „Én nem lehetek valami olyan, ami az egyik pillanatban még itt van, a másikban pedig már nyoma sincs.” A következő felfedezés az lehet: „Ez eltűnt, Én viszont itt vagyok, és be tudok számolni a fel-és eltűnéséről. Akkor ki vagyok én?”

Kérdező:
Tetszik a felfedező játék, a komoly erőfeszítésnek tűnő meditációhoz képest, a „Mi ez?” kérdéssel.

Nem tudom megállítani gondolatfolyamom, habár, a háttérből egy huncut úgysem számít nézőpont csiklandoz.

Ezért a lépésről-lépésre végigkövetést, az érzelem-gondolat, volt-nincs tapasztalatához hozzá fűzöm, hogy egy bizonyos fokú tisztánlátás, nem-azonosulás már eleve szükséges, hogy ráláthassak adott reakciómra. Ezt a függetlenséget, hogy lehet elsajátítani? Figyelmem elmerül a gondolatba…

Kyara:
„Ezt a függetlenséget, hogy lehet elsajátítani?”
Már elsajátítottad. – „Úgysem számít.” – Hogyan „csináltad”? Elevenítsd fel, ha kell, újra meg újra, s közben végezd a megfigyeléseket (ha szeretnéd), és stabilizálódni fog.

„Nem tudom megállítani gondolatfolyamom.”
Nem kell megállítani. Megengedés, a „hadd legyen, úgysem számít” hozzáállása kell.

A gondolatok követése (elkalandozás) eleinte gyakori jelenség és természetes, sőt talán nem egyértelmű ezért kevesen tudják, hogy még hasznos is. Hasznos abban az esetben, ha az ember tudja, hogy mire megy ki a játék. A gondolatok (tudatos) követése ugye visszavezethet azok felbukkanásának pontjáig. És itt átlátásra kerülhet az egész gondolati játék, vagyis, hogy miből lett a cserebogár. Pl. múltkor nagyon feszült voltam. Már órák óta csapkodtam, s füstölögtem mindenen. Egyszer aztán elegem lett ebből a stresszből és ekkor felmerült bennem: „De hát mi válthatta ezt ki? Valami oka csak van.” És ekkor visszakövettem gondolatban az aznapi cselekményeket. És akkor megláttam: „Reggel arra ébredtem, hogy épp az agyamat fúrja át a felső szomszéd fúrójának hangja. Ez váltotta ki.” És spontán nevetésben törtem ki.

Felismerem, és csupán a rálátás miatt a feszültség múlni kezd (van, amikor azonnal felszívódik). Ennyi. Csak az elme kombinálja túl. Ezért mondom, hogy ez egy „nemgyakorlat”.

Sem tisztánlátás, sem semmi más nem kell, mint a szándék, hogy „rá akarok látni”. Lehet ezt úgy kezdeni, hogy leülök, és megfigyelem a gondolataimat, de az elme rafinált, úgyhogy csak azért sem ad semmit, amit megfigyelhetnénk. De valahol el kell kezdeni a dolgot és nem is hinnéd, milyen gyorsan rutin lesz belőle. Hol akarod kezdeni? Mit gondolsz, életednek mely területe adja számodra a legkiválóbb megfigyelési pontot? Melyek azok az élethelyzetek, amelyekben egyértelműen észreveszed saját reakcióidat. Mindig vannak életünkben olyan kiemelkedőbb területek (szülő-gyermek kapcsolat, párkapcsolat, munkahelyi kapcsolatok, stb.), ahol hangsúlyosabbak érzelmi reakcióink. Olyannyira, hogy ha akarjuk, ha nem, kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnyel: „Megfelelési kényszer, félelem, elégedetlenség, lehangoltság vesz rajtam erőt.” – A kérdés csak az „vagyok-e elég bátor és/vagy elkötelezett, hogy szembe nézzek velük?”

A megfigyelés során minden elvárásról le kell mondanunk, mert az elvárásaink nem csak befolyásolják az eredményt, de ebben az esetben akadályozzák is. Csak akkor sikerülhet a gondolatokon való rajtaütés és azok megfigyelése, amikor elengedünk mindent, nem várunk tőle konkrét eredményt, csak hagyjuk, hogy az olyan legyen, amilyen.

Ha semmit sem látunk meg, akkor azt is el kell fogadnunk, és őszintén, lazán, nyitottan megnézni, hogy mi az, amit beleképzeltünk ebbe az egészbe, vagy épp milyen elvárásokkal szabotáltuk el az eredményt. Ezt a megengedést és elfogadást gyakorolván, megszokottá fog válni, hogy a gondolatoknak és érzéseknek nem tulajdonítunk túlzott jelentőséget. Minden ott lehet, anélkül, hogy hatással lenne ránk. Nem kell sem elutasítanunk, sem pedig azonosulnunk egyetlen gondolati vagy érzelmi impulzussal sem. Semlegesek tudunk maradni. A dolog egy ideig úgy néz ki, mintha mi csinálnánk a megfigyelést, azaz az egó-elme, de valójában arról van szó (ahogy közben felismerhetjük), hogy az Önvaló magától fedi föl önmagát, illetve azt, aminek meglátására nyitottak és készek vagyunk. Ezért állnak elénk gyengeségeink, félelmeink, bizonytalanságunk, kétségeink, ezért kell szembesülnünk elfojtott vagy éppen piedesztálra állított gondolatainkkal és érzéseinkkel. Mindig az merül fel, aminek épp fel kell merülnie. Így állítható reflektorba pl. az alacsony önértékelés, a túlzott önbizalom, az ítélkezésre való hajlam, a véleményeinkhez való ragaszkodás, vagy az érdekeink védelmére kialakított szerepek; kinek mi a főmumus.

(Tudod, még mindig az egóról beszélek!)

Így láthatunk rá a mindezen berögződéseket kiváltó okokra, sőt akár még a távoli múltban felbukkanó első gondolatra is vagy egy gyermekkorunkban félreértelmezett szülői reakcióra, amely megvizsgálatlan félreértés később rányomta bélyegét önértékelésünkre, társas kapcsolatainkra vagy a világhoz való viszonyunkra. Minden mindennel összefügg és mindennek van egy gyökere, amely felfedi magát, ha nyíltan szembenézünk mindazzal, ami felbukkan. Felfedi magát. Ez nem a mi feladatunk.

Alapfeltétel az őszinteség és a nyitottság, amely nem csupán kíváncsiság kérdése, és nem valamilyen cél által motivált. Az egyetlen cél, amiért Az megmutatja magát csupán az Igazság felismerése lehet. Minden egyéb emberi cél egó, s ezért lényegtelen. Amíg motivációink bármilyen egós vágy, elvárás vagy cél általiak, addig nem lesz valós eredmény, amint ezektől megszabadulunk és megengedőkké, s alázatossá válunk, akkor egyből változások történnek. Maguktól. Csak annyit tehetünk, hogy minden akadályt (egós törekvést, elvárást, vágyat) eltávolítunk az útból, hogy Az megnyilváníthassa önmagát számunkra. Valójában ennyi történik; ezért nem működik addig, amíg el nem engedtünk mindent. “Eltávolítani az útból” annyit jelent, elengedni, lemondani az irányítás szándékáról. Ez az önmegadás.


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük