Áramlás

A spirituális ébredés útján: Önmegadás

 

Amikor megszűnt minden vágy, szándék, és öncél, megértél a végső „halálra”. Nincs már „én”, mi e világhoz kötődne. Nincs miért maradnod. Meg kell „halnod” teljesen, hogy megszülethess Akként, Aki valójában Vagy.

 

Mint azt mondtam, az önmegadást nincs értelme elérendő céllá tenni. Az nem egy tanulható képesség vagy tudás, hanem a személyiség szintjén kezdődő, teljes belső átalakulás eredménye, amelynek következtében a személyiség alapvető működését adó szokásmechanizmusok (tudatalatti berögződések) feltárásra és meghaladásra kerülnek. Ez tehát egy destruktív, „leépítő” folyamat, amelynek a lényege, hogy minden intellektuális tudás, elképzelés és egyéni szándék elengedésre kerül; átjárhatóvá, áttetszővé, befogadóvá, megengedővé, megadóvá, és készségessé válok a felsőbb isteni Énem (Önvaló) vezetésére. Ez a valódi önmegadás, amely tehát – csakúgy, mint az alázat – nem egy döntés, hanem következmény. Ellentétben azzal az elképzelt magyarázattal, amivel azt az elme elvárásaihoz vagy éppen félelmeihez igazítja.

* * *

Kérdező:
A be nem avatkozás és az ellenállás feladása azt jelenti, hogy meg kell felelnem a személyemmel szemben támasztott elvárásoknak? Amint visszautasítok egy elvárást, azonnal ellenálltam az áramlásnak és irányítási szándékot fejeztem ki. De ha megfelelek az elvárásoknak, akkor más egók játékszerévé válhat a személyem. Elvben tudom, hogy igaz valóm nem a személy, de amíg ennek ellenkezőjét nem tapasztaltam meg, addig, hogy viszonyuljak az “ami éppen van” elfogadásához?

Kyara:
Az önmegadás nem egy kifelé, a tárgyi világ felé irányuló megadás, nem a személy alárendelté válása, hanem egy belső hozzáállás, amelyben a személy félreállítódik az Önvaló megnyilatkozásának útjából. Ez a “legyen meg a te akaratod, ne az enyém” hozzáállása.

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy behódolok mások elvárásainak, és hagyom magam irányítani. Az előállt helyzetnek az ítélkezés nélküli elfogadását jelenti, amelyben látom, hogy mi történik és elfogadom az aktuális helyzetet. Ekkor akár úgy is dönthetek, hogy kilépek belőle.

A kilépés nem ellenállás annak, ami van, hanem a jelen helyzet elfogadásából születő döntés. A helyzetből kilépni nem jelenti annak elutasítását, valójában épp az elfogadását jelenti; elfogadom az adott szituáció megtörténtét, majd úgy döntök, hogy nem veszek részt benne.

Kérdező:
Köszönöm.

* * *

Sem az ahhoz vezető felismerések, sem pedig az átalakulás nem irányítható, az csak megtörténik. Amivel hozzájárulhatunk az odaadás megszületéséhez az az elfogadás, ami ellenállás mentesség. Az első tehát, amit el kell engednünk, az az ellenállás. Arra a belátásra kell jutnunk, hogy nincs semmi, amit tehetnénk annak elkerülésére, ami már eleve van.

Amint azt láthattad, adott volt a személyes választás lehetősége: ellenállok vagy elfogadom. Először az utóbbi tűnt nehezebbnek, de gyorsan rájöttem, hogy a valódi nehézséget az előbbi jelenti, az ellenállás. Mert ez egy árnyékharc, ahol a levegőbe csapkodsz, és saját magadnak okozol sérüléseket, és mentális problémákat (emlékezz csak a világégéses történetemre). Amíg ezt be nem láttam, az elfogadás nem érett meg bennem és így nem tudtam megnyílni az alázatra és megakadtam. De valami hajtott tovább és segített, hogy túllépjek az ellenálláson. És a szembenézés megmutatta, hogy egyszerűen nem maradt más választásom, mint az elfogadás és az elengedés.

Ezen az úton csak az elfogadás képes megnyitni az alázathoz vezető „átjárót”. Úgyhogy ezt nem úszhatjuk meg. Ez a beszálló kártyánk az önmegadásba tartó gépre. Az elfogadás és az alázat színtiszta megértéssé kovácsolta bennem annak tudatát, hogy nem „én” irányítom az életem. A múlt eseményeire visszatekintve és azt a jelen életem panorámájával összehasonlítva megláttam az összefüggéseket, és a belső sugallat segítségével felfedeztem az isteni irányítás közvetlen bizonyítékait. Ez egy nagyon mély bizonyosság, amely semmi kétséget sem hagy, és amely megsemmisít minden még visszamaradt egyéni szándékot. A felismerés olyan erővel hat, hogy képes totálisan kioltani minden akaratot, irányítási szándékot, és minden jövőre vonatkozó tervet.

Ez így olvasva ijesztőnek tűnhet, de a megélésére nincsenek szavak! Ez a felismerés hozta meg a teljes önmegadást és az első ráébredést Önmagam valóságára. Ez volt az, ami a sosem látott, mélyreható változásokat elindította bennem. Felszabadulva az egó irányításának feszült kényszerétől, olyan állandó békesség, csönd és boldogság árasztott el, amilyennel még sosem találkoztam. Ok nélkül és folyamatosan mosolyogtam. A lényemből olyan állandó derű és békesség áradt, amely még az idegenekre is hatással volt. Olyan régi ismerősök, akik korábban nem kedveltek (enyhén fogalmaztam), messziről köszöntöttek az utcán. Körülöttem mindenki ragyogott, olyan emberek is, akiket mindig is mogorvának vagy mélabúsnak ismertem! Elképesztő volt megélni ennek a csodálatos Erőnek a hatásait! Akárhová mentem, akármit csináltam, mosolygott rám a világ, minden igényem szinte órákon vagy napokon belül teljesült. Ezek nem vágyak inkább szükségletek voltak. Amikor felismertem, hogy nincsenek személyes vágyaim, az olyan volt, mint egy plusz energialöket; még könnyebbnek éreztem magam. Egy megmagyarázhatatlan teljességet éltem meg. Úgy éreztem, mindenem meg van, semmi sem hiányzik az életemből. Pedig nem volt munkahelyem, semmilyen jövedelmem, sem párkapcsolatom; még saját lakásom sem. Lényegében semmim sem volt a családomon kívül (akik támogattak), mégis én voltam a legboldogabb és legteljesebb ember a világon. A korábbi aggodalmak, az elvárások, a folyamatos elégedetlenség, és szinte minden személyes kondicionáltság eltűnt belőlem. Semmi sem hiányzott, minden úgy volt jó, ahogy volt. Semmi okom sem lett volna a szakadatlan nevetésre, de az önkéntelenül csak jött és jött. Gyakran azt sem tudtam, hogy minek örülök ennyire. Nem volt rá logikus magyarázatom, de nem is kerestem.

Eltelt így pár hét, és közben több felismerésre is szert tettem. Meglátások, belátások a kulisszák mögé, amelyek megmutatták: ez vagyok Én valójában, ez a felszabadult, tiszta, oktalan, és céltalan öröm, béke, teljesség, és Jelenlét; maga az Önvaló. Itt vált világossá számomra, hogy Én irányítok, de nem mint egó, hanem mint az Önvaló maga. Ezért itt már nem helytálló önmegadásról beszélni, hiszen itt már egyértelmű, hogy nincs, ki megadja magát, és nincs kinek megadni magad. Hiszen nem létezik más, csak te, a Tiszta Tudat.

 

A valódi szabad akarat nem az egó uralma, hanem az egó fölötti irányítás. Szabad akaratunkból eldönthetjük, hogy az Életnek ellenállunk, vagy együtt működünk vele. Ez utóbbi mellett elköteleződni azt jelenti, hogy feladunk és elengedünk mindent, ami az Élet szabad áramlásának útjában áll. – Ez az önmegadás.

 

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük