• Áramlás

    Az önmegadás útja

      3-4 nap leforgása alatt minden összeomlott! Minden hazugságra fény derült, minden „párt” megbukott, minden szerep megdőlt, minden gondolat, érzés, elv, vélemény, tudás, elképzelés, hit, remény, minden, amit egész addigi életemben igaznak tudtam, érvényét vesztette! Megláttam, hogy soha semmi sem volt igaz belőlük. Volt egy élet, amit a magaménak tekintettem. Egy élet, amit a világról alkotott képem, a mindennapi érzések és a nem mindennapi érzelmek határoztak meg. A művészeteknek éltem, filozófiákkal és érzelmekkel „dolgoztam” (színészet), s alkottam (költészet). Életem minden egyes pillanatában gondolatok és érzések ezreinek rezdülései motiválták reakcióimat a világra, az emberekre, és minden élőre. Nem tudom ennek jelentőségét szavakkal visszaadni. Nem volt olyan pillanat, amikor ne a szívemmel…

  • Áramlás

    Az ébredés tünetei és mellékhatásai

      Az azonosulás [az egóval] oldódásának, azaz az Önvalóra ébredésnek van ún. általánosabb és vannak egyéni útjai is. Fontos hozzátenni, hogy az „általános” alatt nem a mindenkire érvényes élményeket értem. Az oldódás folyamata mindig egyéntől és kondicionáltságtól függő, ám vannak általánosabb jellemzői és kísérő mellékhatásai, amelyekkel a legtöbben találkozunk. Nem lehet megmondani, hogy ki, mely szakaszban és milyen formában éli át ezen mellékhatásokként jelentkező tüneteket, mint ahogy azt sem, hogy kire, milyen hatással lehetnek. Ez sok mindentől függ. Legfőképpen a hozzáállásunktól. Ezért tartom fontosnak leírni – még ha csak általánosságban is – hogy mi várható. Ugyanis sok függ azon, hogy tisztában legyünk vele, ezek a mellékhatások az „Önvalóra ébredés” természetes…

  • Áramlás

    Tudatállapotok

      Tudatállapotok alatt azokat a tudatban érzékelhető változásokat értem, amelyek a tudatossági szintváltások természetes velejárói. Itt olyan tudati észleletekről van szó, amelyek mintegy spontán jelentkeznek, nyújtanak egy betekintést, vagy belátást, majd távoznak és visszaáll a hétköznapi tudatosság. Ez általában minden misztériumtól mentes, de hallottam már olyan beszámolókat is, amelyekben szentek vagy halottak (akár gonosz) szellemei jelentek meg az átélő lelki szemei előtt. Tudnunk kell, hogy ezeknek semmi közük a Valósághoz! Ezek a „látomások” csupán elmetevékenységek melléktermékei és az ébredési folyamatokban nincs szerepük vagy jelentőségük! Az asztrális világ is – csakúgy, mint a fizikai – éppoly valós, amennyire hitünkkel azzá tesszük! A tudatállapot változások alapvető lényege nem a szellemlényekkel való találkozások,…

  • Áramlás,  Mindfulness,  Tudatos Jelenlét

    Tudatos Jelenlét – a megfigyelés gyakorlata

    Ezt a gyakorlatot tehát nem arra használjuk, hogy lecsendesítsük, hanem arra, hogy megfigyeljük az elmét. Míg a gondolatok lecsendesítésére irányuló erőfeszítés, csak az elme átmeneti, hamis csöndjét eredményezi, addig a megfigyelés módszerével ráláthatunk az elme valótlanságára. Csak a tisztánlátás kedvéért: minden egyes – a gondolatok megfékezésére irányuló – erőfeszítés, ellenállás annak, ami természetszerűleg felbukkan, hogy ezzel megmutassa számunkra azokat a tudattalan tartalmakat, amelyekkel a feloldódásuk érdekében szembenézhetünk. Amíg ellenállás vagy elvárás van bennünk, addig nem lesz valódi, tartós eredmény, azaz nem szabadulhatunk fel a kínzó gondolatok vagy a szenvedést okozó érzések hatásai alól. Amint megengedjük, hogy minden csak legyen úgy, ahogy van, ez a hozzáállás megváltoztatja a gondolatokhoz és érzelmekhez…

  • Áramlás

    A megkülönböztetés képességének alapjai 1.

      Az értelem elé táruló panoráma azt mutatja, hogy ez a világ alszik, és a szenvedő egó álmát álmodja. S mivel ebben hisz és csak ezt látja, ezért pusztán konceptuális hitrendszerével és az általa motivált tetteivel maga formálja azt olyanná, amilyen. Akit az egó már nem tud elhitetni (nem azonosul az elmével), az nem lett vak a tárgyi világra, ellenkezőleg, teljes valójában látja azt, éppen annak, ami. És ezért tudatában van, hogy az összes szenvedés felszámolásának egyetlen módja, és esélye az “egó-miniszter” leváltása. Ám ezzel – és csak ezzel – a (Tudat) váltással az is világossá válik, hogy valójában nincs min változtatni. Amikor felébredsz egy rossz álomból, nem alszol vissza,…