Áramlás

Tudatállapotok

 

Tudatállapotok alatt azokat a tudatban érzékelhető változásokat értem, amelyek a tudatossági szintváltások természetes velejárói. Itt olyan tudati észleletekről van szó, amelyek mintegy spontán jelentkeznek, nyújtanak egy betekintést, vagy belátást, majd távoznak és visszaáll a hétköznapi tudatosság. Ez általában minden misztériumtól mentes, de hallottam már olyan beszámolókat is, amelyekben szentek vagy halottak (akár gonosz) szellemei jelentek meg az átélő lelki szemei előtt. Tudnunk kell, hogy ezeknek semmi közük a Valósághoz! Ezek a „látomások” csupán elmetevékenységek melléktermékei és az ébredési folyamatokban nincs szerepük vagy jelentőségük! Az asztrális világ is – csakúgy, mint a fizikai – éppoly valós, amennyire hitünkkel azzá tesszük! A tudatállapot változások alapvető lényege nem a szellemlényekkel való találkozások, hanem a Valóság megtapasztalása, amely felismeréseink elmélyítését szolgálja. A szellemvilág csupán az egó-elme hitrendszerének része! Ezért az ilyen „elemek” megjelenése esetében biztosak lehetünk benne, hogy azok nem az Abszolút Valósághoz tartoznak! Ezek az ébredésünket kísérő tudatállapotok nem egy másik síkon működő világra, hanem saját létezésünk Végső Valóságára kell, hogy ablakot nyissanak.

Minden élmény a tudatban kerül észlelésre, ami tehát – ismétlem – azt jelenti, hogy bár előfordulhat asztrális testelhagyás, és látomások, de ezek nem többek, mint pusztán az elme beszűrődése a tapasztalatok színesítése érdekében, vagy pedig járulékos képességeink felfokozott működésének egyszerű kísérő jelenségei. Az esetleges képességek megjelenését természetes következménynek kell tekintenünk, különben az elme belekapaszkodhat, és azt feltételezheti, hogy ez maga a cél. Nem az! Sőt az effajta elkalandozás egyáltalán nem veszélytelen!

Ne feledjük, hogy a következők is csak szavak, amelyeknek csupán addig van létjogosultságuk, amíg az értelemnek mankóval szolgálnak a tapasztalatokra való felkészülésben, ill. azok realizálásában.

Az “én”-el való azonosulás oldódásának vannak átmeneti és tartósabb ideig tapasztalható ún. tudati mellékhatásai. Ezeknél gyakori az élmények többségének kísérőjeként, mintegy állandó háttérérzetként jelentkező test-és időtudatosság részleges vagy akár teljes megszűnése. Ez már önmagában egy végtelenül teljes “élmény”, amelyre általában a megzavarhatatlan béke és megelégedettség ok nélküli boldogsága jellemző, de (főleg eleinte) előfordulhat, ijedtség vagy félelem is az átéltek szokatlan volta miatt. Az időtudatosság megszűnésével a múlt, és a jövő nemlétezőségének bizonyosságában értelmetlenné válnak az olyan fogalmak, mint bűntudat, harag, elvárás vagy vágyak. A teljesség ezen “megélésében” már az Önvaló egy aspektusát éljük, de még jelen van a megosztottság, csakúgy, mint a testtudat-megszűnés esetében. Ez utóbbival együtt járnak az olyan közvetlen meglátások, mint pl.: “Nem a test vagyok.”, “Semmi közöm a testhez.”, “A testnek fáj, nem nekem.”, stb. Itt tehát nem asztrális értelemben vett testelhagyásról van szó. Nem látjuk a testet kívülről, hanem konkrétan azt érzékeljük, hogy “a tudatom nincs a testben.” Hülyén hangzik tudom, de nincs rá jobb kifejezés.

Egyik kedves barátnőm kérdezte nemrég, hogy “vajon mi szükség ezekre az élményekre, ha úgysem maradnak tartósak.” Az élmények átélése természetesen nem marad nyomtalan. A tudat térképét örökre átrajzolják a megéltek. Ezt úgy értem, hogy a Valóságba való betekintés – legyen az bármilyen rövid – lassan teljesen megváltoztatja a fizikai testről és a tárgyi világról eddig szerzett ismereteink értékelést. Arról nem is beszélve, hogy nálam pl. ezen élményeket gyakran radikális felismerések követik. Mit lehet felismerni még ezen is túl? – Merülhet föl benned a kérdés. Erre csak azt mondhatom: az Igazság bár Egy – úgy tűnik – végtelen számú oldala van, amelyek mindegyike egy-egy új árnyalat a Valóság spektrumán.

Ezek az élmények ugyanakkor a felismeréseink természetes következményeiként is megjelenhetnek. Csakúgy, mint a fizikai tünetek, ezek is betudhatók mellékhatásokként. Ezért is mondom, hogy nem kell keresni a magyarázatokat, csak megéljük, ami épp jön és tovább lépünk. Az elme természetesen ámuldozni fog és áhítozni, hogy újra átélhesse, de ne is foglalkozzunk vele.

Ezen betekintések tehát merőben új szemléletet adnak. És még ennél is többet. Az első ébredést követően (Önvalóra ébredés), a világ és a kommunikáció külsőre semmiben sem különbözik az eddigiektől, csupán te magad tudod, hogy a gondolkodás és a cselekvés immár nem az elme által irányítottan zajlik. Mindent az Önvaló-Tudatosság “tart mozgásban”, mint egy “önhajtó” módon. Így aztán nincs cselekvő, csak cselekvés, nincs gondolkodó csak a spontán késztetések követése. Továbbra is ugyanúgy tudsz funkcionálni a világban, bár ezen tudatállapotok magasabb “szintjeit” bejárva (pl. egység), ehhez újra hozzá kell szoknod (realizáció), ugyanis ez már a test-és tárgyi világ érzékelésének gyakoribb és mélyrehatóbb változásaival is járhat.

A tudatállapot változások nem veszik figyelembe a lineáris időt és a teret, vagyis akár az is előfordulhat, hogy egy zajos nagyváros kellős közepén éled át az egységélményt. Nem baj, ha tudod, hogy ilyen is előfordulhat, így nem ér akkora meglepetésként.

Még egyszer:
Realizációnak nevezik azt a folyamatot, amelyben ezen állapotokat megtapasztalva majd visszatérve a hétköznapi tudatállapotba, megtanuljuk az átélteket értelmi szinten is a gyakorlati élettel harmóniába hozni. Azaz, megtanulunk az új szemléletünkkel és tudásunkkal mozogni a világban.

A tudatváltozások és felismerések gyakorlatba történő integrálása időbe telhet. Van, akinél gyorsabban megy az újraalkalmazkodás és van, akinél pár évig is eltart. Szeretném, ha mindenkinek egyértelmű lenne, nem az történik, hogy pl. a totális egység tudatban létezve kell elmennünk reggel a munkahelyre. Ez pont olyan, mint amikor reggel fel kell ébrednünk, mielőtt elindulhatnánk dolgozni. Álmunkban is elindulhatunk, csak akkor sosem fogunk ténylegesen odaérni. Továbbra is a megszokott tudatállapotban éljük az életet csak már a felismeréseink fényében állunk hozzá az élethelyzetekhez. Az viszont előfordulhat, hogy valamelyik tudatállapot enyhébb formájában huzamosabb ideig is fennmarad. Ez nem akadályoz sem a mozgásban, sem pedig a gondolkodásban, de megeshet, hogy kissé jobban kell koncentrálnunk, mert nehéznek találhatjuk a figyelmünket visszahozni és ott tartani a tárgyi világ dolgain (határidős szellemi munkavégzésnél, vagy pl. könyvelőknél ez okozhat némi bosszúságot – szabi és irány India. 🙂 ). Testi tünetekben ez nehéz végtag, vagy épp csökkent gravitációs érzet formájában jelentkezhet, de természetesen ez nem azt jeleneti, hogy a levegőben lebegnénk. Ezen kisebb furcsaságokhoz való hozzászokás is hozzátartozik tehát a realizációhoz (az utóbbiakat én nem éltem át, csak hallottam róluk). Természetesen előfordulhatnak ettől eltérő kivételek. Nincs mindenkire érvényes leírás.

Mindezt csak a tisztán látás kedvéért írtam le. Nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani ezeknek a tudatállapotoknak. Nem kell elemezni, csak tudatosan megéljük a változásokat. Nem várjuk a következő nagyszerű élményt, csak vagyunk, miként eddig is. Igyekezzünk mindent természetesnek venni, ne misztifikáljuk túl. A minél könnyebb és gyorsabb realizációt az segíti, ha mindent csupán elfogadunk olyannak, amilyen, és az ébredés természetes velejáróinak tekintjük.

A szavak és kifejezések csak az átéltek leírására és megértésére használatos eszközök. Ne ragaszkodjunk hozzájuk. Miután általuk megértettük mi történik velünk, tegyük le és hagyjuk, hogy maga a tapasztalás mutassa meg a fogalmakon túli valóságot.

Fontosnak tartottam ezt a témát is megemlíteni, mivel sokan úgy élik át ezeket a tüneteket és a tudatváltozásokat, hogy fogalmuk sincs, mi történik velük. Vagy betegnek, vagy bolondnak kezdik hinni magukat. Hangsúlyozom, hogy mindenkinél más és más jellegű mellékhatások és tudatállapot-tapasztalatok jelentkezhetnek! Olyan is, ami sehol sincs leírva. Sok hasonlóság lehet, de vannak nagyon különböző élmények, tünetek is. Amiben minden leírás és beszámoló megegyezik az az, hogy ezek a spirituális gyakorlatok és „tudatosságunk szintugrásainak” természetes velejárói, ill. következményei, amit egy ponton (ált. a magasabb tudatossági fokozatokban) minden spirituális kereső átél.

A tapasztalatok nem irányíthatók és semmilyen formában sem ajánlott megpróbálni befolyásolni a folyamatot.

Ezért hangsúlyoztam a tiszta intellektus, önismeret, elfogadás, megengedés, alázat, és önmegadás fontosságát! Ezek hiányában ugyanis előfordulhat, hogy az egó-elme sajátos elképzelései és vágyai szerint megpróbálja manipulálni a tapasztalatokat, vagy ébresztgetni a már kellemesnek tapasztalt energiákat. Ám jó, ha tudjuk, hogy mindennek komoly, nem kívánt következményei is lehetnek! Ugyanis az, hogy ilyen tapasztalatok megtörténnek, nem minden esetben jelenti egyúttal az azokra való felkészültséget is!

 


A cikk részlet Kyara Joyce: Áramlás c. könyvéből.

A könyvvel megismerkedhetsz, és megvásárolhatod
ide kattintva.

 

 


 

Loading Likes...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.